Sikeres e-mail marketing kulcsa: Mobilbarát e-mail

Ma már életünk szerves részének tekinthető a digitális marketing világa. Ezzel kelünk és fekszünk, ez idő alatt pedig legalább 93 hirdetés jön velünk szembe, mindezek mellett e-mailjeink meghatározó részeit a különböző promóciós megkeresések teszik ki. Joggal várjuk el, hogy ahogy fejlődik a világ, mindig gyorsabb, s jobb szolgáltatást, valamint modern, komfortos megjelenést kapjunk a cégektől, akikkel kapcsolatba kerülünk.

 

Habár az online marketing eszközök dinamikusan fejlődnek, mégis egyre többször előfordul velünk, hogy a megnyitott email látvány világa nem áll össze egy egésszé. Az e-mailek felépítéséhez használt elemek kusza hálózata már az eszközök (főleg a telefonok, tabletek) számára is megnehezítik, helyenként ellehetetlenítik a szép, ízléses és kifinomult megjelenítést.

 

Kommunikálj hatékonyan, mert nincs sok időd a meggyőzésre!

 

A Litmus (Marketing Cloud Partner) 2018-ban és 2022-ben is több milliárd e-mailt vizsgált meg annak érdekében, hogy feltérképezze, átlagosan mennyi időt szán egy felhasználó egy e-mail megtekintésére. Az eredmények szerint 2018-ban ez az idő 13,4 másodperc volt, míg 2022-ben csupán 9 másodperc. A számok magukért beszélnek; drasztikusan csökkent az az időtartam, amit egy e-mailre fordítunk. A Litmus kutatói tovább mélyültek a vizsgálatokban, és arra az eredményre jutottak, hogy a kapott e-maileink 30%-át kevesebb mint 2 másodpercig nézzük meg, ugyanennyi százalékát olvassuk el, ahol már a felhasznált idő meghaladja a 8 másodpercet. A maradék 40% e-mailt pedig 2-8 másodperc alatt átfutjuk. Ez a tendencia azt mutatja, hogy az e-mail marketingben a tartalom gyors és hatékony átvizsgálása válik egyre fontosabbá az egyre rövidebb figyelemidők miatt. Tehát megállapíthatjuk, hogy a piac erősen túltelített, és ma már nehezebb kitűnni az e-mailjeinkkel a többi versenytárs cég közül, miközben próbáljuk elérni, hogy a felhasználó elegendő időt szánjon az e-mail olvasására. Ugyanakkor ez nem lehetetlen.

 

Válassz megfelelő platformot!

 

A United Consult Zrt. számára kiemelten fontos, hogy mindig naprakész megoldásokat nyújtsunk a digitális marketing területén is. Azt valljuk, hogy sikeres projektjeink során szerzett tapasztalataink és az ezekből levonható tanulságok segítségével más marketing szakemberek is tudatosabb online kommunikációt építhetnek fel, amely akár vásárlást is generálhat, vagy üzleti lehetőségeket teremthet az értékesítők számára. Marketing csapatunk főként a Marketing Cloud és a Marketing Cloud Account Engagement (korábbi nevén Pardot) területén specializálódott, de ügyfeleinkkel megismerkedtünk más eszközökkel is, mint például a Mailchimp, amely a kisebb cégek körében népszerű marketinges eszköz maradt napjainkig. Ahány marketing szakember, annyi különböző eszköz, amiben bíznak az online kommunikáció során. Viszont egy dolog közös: a mobilon történő megjelenítéssel mindenki számára felmerülnek kihívások.

 

Óvakodj a spam mappától, figyelj a megfelelő méretekre!

 

Egy felmérés során megállapították, hogy a felhasználók 61%-a főként telefonját használja az e-mailek megtekintésére, és 78%-uk levélszemétként jelenti a levelet, ha megjelenésében eltér a szokványostól vagy esetleg nem szabványos. Egy kérdőív eredményei szerint a megkérdezettek 42.3%-a törli azokat az e-maileket, amelyek nem optimálisak mobil eszközökre.

Ugyanakkor ne csak az e-mail sablonoknál figyeljünk erre, hanem a képek méreténél is alkalmazzuk ezt az adatot alapnak, és igazítsuk hozzá a magasságot. Erre jó példa lehet a fejlécekben elhelyezett illusztrációk.

A betűméret meghatározása kissé bonyolultabb, mivel függ az e-mail szolgáltatótól is. Ügyfeleink visszajelzései alapján a 16 pixel méret teljesen ideális, mivel még kényelmesen olvasható kisebb eszközökön is, és nem rontja a felhasználói élményt a laptop képernyőjén sem.

Látható különbség van a mobil és a laptop méretei között, ennek következtében az elrendezésben is jelentős eltérés tapasztalható. Míg a böngésző képes egy szélesebb e-mailt akadály nélkül megjeleníteni, addig a telefon erre a feladatra már nem alkalmas a fizikai korlátai miatt. Ezért kiemelten fontos a megfelelő méretek alkalmazása üzleti e-mail sablonjaink esetében.

Teszteléseink során azt a következtetést vontuk le, hogy az ideális levél szélesség a 600-650 pixel közötti tartományban van, amely optimális a levél megjelenésének meghatározásához.

 

A kevesebb néha több!

 

A böngészőben használt e-mail szolgáltatóknál előnyünkre válik, hogy viszonylag hosszabb szöveget írhatunk a tárgy és a fejléc mezőibe is, amivel motiválhatjuk a felhasználót a kattintásra.

Ha figyelembe vesszük azt a tényezőt, hogy ugyanazt az e-mailt egy mobil eszközön is megtekintik, akkor egy fokkal nagyobb odafigyeléssel kell kiválasztanunk a közölni kívánt információt. Előfordulhat, hogy egy hosszabb tartalom esetén a lényeg elveszik a kisebb eszközök korlátozott mérete miatt. Egy átlagos e-mail szolgáltató alkalmazásában a megszokott 60 karakter helyett csak 25-30 karakter látható. Ezért nélkülözhetetlen, hogy a tárgy és a fejléc részekbe minél rövidebb és megragadóbb szöveget írjunk.

A fejléc megjelenített hossza az eszközöktől függően változhat, ezért ajánlott a megnyitásokat és kattintásokat figyelve változtatni, amíg megtaláljuk az ideális méreteket, amelyek a leginkább motiválják az olvasóinkat.

 

Lehetőség szerint használj gombokat!

 

Sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a mobilon egészen más a kezelési felület és a hozzátartozó eszköz is. A gombok nem csupán a felhasználót könnyedén tovább vezetik az adott lépésre, de a mobil eszközökön való használatuk is egyszerű a hüvelykujjal. Alapvetően legalább 44 x 44 pixel méret szükséges ahhoz, hogy a felhasználó kényelmesen érintse meg a telefon képernyőjét.

Kerüljük a szövegbe illesztett hivatkozásokat, amennyiben nem feltétlenül szükségesek. Ha semmiképpen nem tudjuk kihagyni őket, akkor pedig próbáljunk meg közöttük egy ujjnyi távolságot tartani, hogy a felhasználó véletlenül se nyisson meg olyan linket, amely számára nem releváns.

 

A mobilbarát levél hatása a ROI-ban is megmutatkozik

 

Most már van némi elképzelésünk arról, hogy mit kell tennünk a fejlődés érdekében. De pontosan mit is jelent számunkra, ha átállunk a mobilbarát e-mailekre? Az e-mailekbe fordított befektetéseink megtérülése (ROI) jelentősen nőni fog, egy riport szerint ez akár azt is jelentheti, hogy minden e-mail marketingre fordított dollár után 45–50 dollárt nyerünk.

A mobilbarát e-mailek segítségével elégedettebbek lesznek ügyfeleink, és digitális kommunikációnk eljuthat egy szélesebb közönséghez is. Egy tanulmány szerint még a fiatalabb generációk körében több, mint 60%-uk érzi, hogy a kedvenc márkájukkal e-mailen keresztül a legszemélyesebb kapcsolatot tarthatja. Nem kell messzire tekintenünk, akár a saját életünkben is láthatjuk, hogy az egyetlen készülék, amely mindig elér minket, az a telefonunk. A lehetőség tehát adott, nekünk csak élnünk kell vele.

 

Dark Mode: ON

 

A United Consult Zrt.-nél azt tűztük ki célul, hogy minden ügyfelünk számára olyan mobilbarát HTML kód alapú sablonokat készítünk, amelyek egyszerűen használhatók, hűen tükrözik profizmusukat saját iparágukon belül, és versenyképesek a konkurenciával. Fontosnak tartjuk, hogy figyelemmel kísérjük a különböző e-mail szolgáltatók változásait, és ezekhez igazodva frissítsük ügyfeleink sablonjait.

Az utóbbi években egyre népszerűbb lett a sötét mód alkalmazása, nem csak telefonokon, hanem böngészőkben és egyszerű weblapokon is. Sablonjaink kialakításakor már figyelembe vesszük ezt a lehetőséget. Minden kialakított sablonnál, e-mailnél arra törekszünk, hogy azok mobil- és sötét módbarátok legyenek. A célunk az, hogy a felhasználó az első pillantásra jól kiemelt, cselekvésre ösztönző címet lásson, emellett könnyen kezelhető és látványos gombot tartalmazzon, amely alkalmas a kattintásra való motiválásra. Ügyfeleink általános fejlődésünk részét képezik, és folyamatosan dolgozunk azon, hogy minden marketinges csapat a segítségünkkel a lehető legtöbbet hozza ki leveleikből. Célunk olyan digitális kommunikációt kialakítani vásárlóinkkal, amely személyes és hűségre ösztönzi őket.

 

Írta:
United Consult Marketing Automatizációs csapata

 

Források:
https://www.marketingprofs.com/charts/2023/48537/how-much-time-do-people-typically-spend-looking-at-an-email
https://www.thedrum.com/news/2023/05/03/how-many-ads-do-we-really-see-day-spoiler-it-s-not-10000
https://www.zerobounce.net/email-statistics-report/
https://www.salecycle.com/blog/stats/18-essential-email-marketing-statistics/
https://www.campaignmonitor.com/blog/email-marketing/mobile-friendly-email-tips/

https://www.experian.com/small-business/why-email-marketing
https://builtin.com/marketing/mobile-email-marketing-strategy

 

 

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.

After submitting the form, our colleague will contact you!

Fields marked with * are required!

Az űrlap kitöltését követően kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot!

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!